Csak hagyjanak békén - Mándy Iván élete és pályája
Ára: 5980 helyett - 10% kedvezménnyel - 5382 ft
Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.
Megrendelhető: ide kattintva
Mándy Iván a második világháború utáni magyar irodalom kiemelkedő novellistája, olyan alapművek szerzője, mint a Kulikabát, az Egyérintő vagy a Lány az uszodából. Életműve a regények, hangjátékok terén szintén kiteljesedett, még ha ezekre kevesebb figyelem irányul is. Bár már szűk három évtized eltelt halála óta, mindeddig nem született róla életrajzi monográfia – ezt a hiányt pótolja a Csak hagyjanak békén. Mándy Iván élete és pályája.
Mándy prózájában sok minden a gyerekkorából és főként az apja melletti tapasztalataiból következett. Pályáját – miként jó néhány újholdas társáét – ideiglenesen megtörte a kommunista politikai fordulat. Először jobbára átíráskötetekkel jelentkezett, majd egyre ígéretesebb novellistaként megkapta a Baumgarten-díjat, hogy aztán a Rákosi-években mellőzzék, és csak jóval az előadói, társszerzői munkák után érkezzen el számára újra a szélesebb körű elismerés. Darvasi Ferenc könyve közli több tucat kötetben még publikálatlan, főként korai Mándy-kispróza folyóiratbeli megjelenési adatait, követi a művek recepciótörténetét, árnyalja a szerző kapcsolatrendszerét és munkáinak forrásvidékét, és arra is kitér, hogy mely időszakokban és mennyire volt pálya széli írónak tekinthető.
Csak hagyjanak békén
Mándy Iván élete és pályája
Szerkesztette: Darvasi Ferenc
Kötési mód: keménytábla
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2024
Terjedelme: 558 oldal
ISBN: 9789632765136
Megjelenés időpontja: 2024. november 11.
Maria Callas (1923-77) minden idők legnagyobb operadívája volt. Annak ellenére, hogy karrierjét egyetlen primadonna sem tudta felülmúlni, életének nagy részét beárnyékolta Arisztotélisz Onászisszal folytatott heves kapcsolata – a férfi összetörte a szívét, amikor elhagyta Jacqueline Kennedyért. Ám igazi érzéseiről keveset tudunk. New York és Görögország között nevelkedett, érzelmileg bántalmazó édesanyja kényszerítette éneklésre, és a nemzetközi karrier érdekében hátrahagyta családját. A királyi udvarok és a hollywoodi sztárok által ünnepelt Callas megharcolt a szexizmussal, hogy feljusson a csúcsra, de volt egyvalami, amire vágyott, ám soha nem lehetett az övé: a boldog magánélet.
A Franciaországba emigrált világhírű albán író – akárcsak az Ulpius-ház gondozásában megjelent előző két könyvében, a Kettétört április-ban és A háromlyukú híd-ban – most is a bennünket körülvevő realista, hétköznapi világot szövi át – a szó szoros értelmében – szürrealista álommá. Az Álmok Palotája a diktatúrák működési mechanizmusának könyörtelen leleplezése, nem véletlen hát, hogy megjelenésekor rögtön évekre betiltották. A történelmi parabolában ősi regék, mitikus idők emlékei keverednek kafkai víziókkal, s a végletekig fokozott parancsuralmi rendszer ördögi modellje tárul elénk, melyben a birodalmi gépezet észrevétlenül bedarál mindenkit, a jó szándékúakat, a naivakat, az ártatlanokat egyaránt. Mark-Alem, a regény főszereplője azt hiszi, hogy az Álmok Palotájában majd szép csendesen meghúzhatja magát. Csakhogy ez a diktatúrákban aligha lehetséges, s amikor szembekerül az álommal, amely egész családja sorsát megpecsételi, kiderül, hogy nincs menekvés, és ő maga is a gátlástalan manipulációk áldozatául esik.
„Írás közben bátorító könyvekkel bástyázom körül magam. Alba de Céspedes regényei is köztük vannak.” Elena Ferrante
A sztálingrádi csata egyértelműen fordulópontot jelentett a második világháború menetében. A város elfoglalása 1942 őszén, majd nem sokkal később a teljes szovjet bekerítése, utána a hiábavaló német felmentési kísérletek – mindez mindkét oldalon rettenetes emberi áldozatokkal járó, felőrlő jellegű hadviselést hozott magával.
Jonas Jonasson, a kortárs svéd irodalom nagy szatirikusa új regényében tovább építi fonákuniverzumát. Ezúttal egy nincstelen zsellér, egy élelmes nyomdászmester, egy talpraesett lány és egy ostoba gróf szerteágazó történetét meséli el. A történetben fontos szerepet játszik a pálinkafőzés és maga a pálinka, amelyből az utóbbi, hol áldás, hol átok. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt 20. századi körképe után Jonasson visszafelé lépdel az időben, hogy megmutathassa, az ember a 19. században nem volt sem jobb, sem rosszabb a 20. századinál. Hetedik regényét is ugyanazok a tulajdonságok jellemzik, mint az előző hatot: áradó mesélőkedv, maró szatíra, kíméletlen tisztánlátás, fergeteges humor és nem utolsósorban legyűrhetetlen életszeretet.
Pelevin új regénye utópia!!!!
Cserhalmi György több mint kétszáz filmszerepet és több mint kétszáz színpadi szerepet játszott el – hatalmas életmű, amely szerencsére még nem zárult le. És a több mint ötven év alatt annyi történet halmozódott az alakítások mellett és mögött, hogy úgy gondoltam, ezeket érdemes közkinccsé tenni; fölé emelni a társasági sztorizásoknak.
Traktoroslányból jól öltözött dolgozó hölgy, majd menő csaj: hosszú utat járt be a trendérzékeny nő a szocializmus évtizedei alatt, amíg az ötvenes évek puritán mintájától eljutott a rendszerváltás időszakának szexi poszterlány-imázsáig. Sokszor kellett kreatívnak lennie, ügyesen egyensúlyoznia a ráerőltetett női szerepek és a folyamatosan változó nőideálok között, hogy ne váljon sem államellenséggé, sem a társadalom által megbélyegzett rosszlánnyá. Egy azonban biztos: olykor szélsőséges divathóbortjaival, mai szemmel viccesnek látszó frizuráival, susogó szoknyája alól kibukkanó nejlonharisnyás lábával színesebbé tette a szürke szocialista hétköznapokat.
Apám szerint az élet értelme maga a cél. Ha nincs, akkor csak kihúzzuk valahogy a halálunkig.