Mit olvassak?

Könyvajánló általában valamilyen aktualitáshoz kötve. Vagy csak úgy.

Szilánkos álmok - Putty Lia, a némafilmsztár élete

2025. március 28. 08:26 - hudobny

Szilánkos álmok - Putty Lia, a némafilmsztár élete

Ára: 4599 helyett - 10% kedvezménnyel - 4139 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

A New York-i Ferncliff temetőben lelt végső nyugalomra Putti Amália, a nyughatatlan természetű magyar színésznő, akit az 1920-as években Berlinben, majd New Yorkban és Hollywoodban Lya de Putty néven ismert meg a közönség.

Putty Lia előkelő nemesi családból származott, szolgabíró férjét, kényelmes életét és két lánygyermekét hagyta el, hogy megvalósítsa élete álmát, és színésznő legyen belőle Pesten, majd ünnepelt filmsztár az egész világon. Erotikus kisugárzásával, fénylő fekete szemével és egzotikus megjelenésével a húszas évek csábító és öntörvényű nőideálját testesítette meg. A Berlinben forgatott, elsöprő sikerű Varieté című film hozta el számára a világhírt. Viharos gyorsaságú és óriási ívű karriert futott be a némafilmek világában, miközben időnként reménytelenül szerelmes volt, kétségbeesett és boldogtalan. Megőrültek érte a férfiak, a lelke mélyén mégis magányos maradt. Életét és halálát ma is legendák övezik.

Székely Ilona a meglévő forrásokat felhasználva eredt a legkisebb baronesz, az orfeumi táncosnő, majd a világhírű díva nyomába.

Székely Ilona
Szilánkos álmok
Putty Lia, a némafilmsztár élete
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 352
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635434480

Megjelenés időpontja: 2025. március 11.

Szólj hozzá!

Bohumil Hrabal: Négy kisregény

2025. március 27. 08:58 - hudobny

Bohumil Hrabal: Négy kisregény

Ára: 3499 helyett - 10% kedvezménnyel - 3149 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

Sörgyári capriccio

A Sörgyári capriccio 1970-ben született. Hrabal a boldog időket örökíti meg benne, azt az időszakot, amikor ő még csak szerelmes gondolatként motoszkált az anyja fejében - ha igaz. Megeleveníti Nymburkot, a városkát, ahol megállt az idő: megidézi a sörgyár gondnokát, a daliás-ideges motorbicikli-bolond Francint, akivel gondolkodás nélkül cserélne a sörgyár teljes igazgatótanácsa - egy nő miatt. Egy gyönyörű aranyhajú asszony miatt, aki úgy issza a sört, úgy eszi a disznótorost, úgy mászik fel a kéménybe a lobogó hajával, hogy egész Nymburk szájtátva nézi. A tériszonyos tűzoltóparancsnokkal egyetemben.

Szigorúan ellenőrzött vonatok

A Szigorúan ellenőrzött vonatok története a második világháború utolsó napjaiban, egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik. Hőse Milos, az ifjú forgalmista, akit sikertelen öngyilkossága után (az ereit vágta fel, merthogy nem sikerült férfivá válnia szerelmével, a kis kalauzlánnyal) kiengednek a kórházból, és újra szolgálatra jelentkezik az állomáson, ahol különös társaság verődött össze. Először is itt van Hubicka forgalmista úr, a nagy szoknyavadász és bohém életművész, aki egy unalmas szolgálati éjjelen az összes fellelhető hivatalos bélyegzőt rányomja a távírász kisasszony pucér ülepére, amiből is éktelen skandalum kerekedik. A botrány legfőbb kárvallottja természetesen nem Hubicka forgalmista, hanem az állomásfőnök úr, a megszállott galambtenyésztő, aki csak ezekért az apró szárnyas jószágokért él-hal. Galamblelkűnek nem mondható neje, az esténként az irodában horgolgató főnökné asszony viszont nemes természetességgel nyisszantja el nyulak-baromfiak nyakát. Ebbe a kisszerű, ám a háborús körülmények között mégis idillinek tetsző világba robog bele egy szigorúan ellenőrzött vonat, egy lőszerszállító katonai szerelvény, amelyet Hubicka forgalmista úr szíve szerint felrobbantana. A hősi feladatra az immár férfivá lett Milos vállalkozik...

Táncórák idősebbeknek és haladóknak

"A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom." Akinek Pepin bácsi szövegeiből soha nem elég, az most megtalálja a számítását. A derék suszter csapongó monológja ugyan mindössze egyetlen mondat, de az kötetnyi hosszú, és a végén sincs pont, illetve nem egy pont van, hanem három, mintha csak levegőt venne a bácsi...

Bambini di Praga 1947

Hrabal a maga zseniális költőiségével úgy vezet bennünket végig e köteten, hogy sokszor azt sem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk. Szavai nyomán a szürke valóság kiszínesedik, a jelentéktelen kisember izgalmas egyéniséggé lesz. Az életteli leírásokban bővelkedő cselekmény során a férfiak mindent a nők miatt csinálnak vagy követnek el, a nők miatt, akik Hrabal szemében ha józanul, ha elázva, de minden körülmények közt hölgyek.

Bohumil Hrabal
Négy kisregény
Sörgyári capriccio - Szigorúan ellenőrzött vonatok - Táncórák idősebbeknek és haladóknak - Bambini di Praga 1947
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 440
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635049974

Megjelenés időpontja: 2025. március 19.

Szólj hozzá!

So Long, Marianne - Leonard Cohen és élete szerelme

2025. március 26. 08:58 - hudobny

So Long, Marianne - Leonard Cohen és élete szerelme

Ára: 5990 helyett - 10% kedvezménnyel - 5390 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

Ídra szigete, 1960. A fiatal Leonard, akinek legnagyobb vágya, hogy híres író legyen, megismerkedik Marianne-nal és a férjével. Tanúja lesz a házasságuk összeomlásának, és miközben odaadóan törődik a mélyen megsebzett Marianne-nal, egymásba szeretnek. Azonban Leonard, mivel a könyvét ízekre szedi a kritika, depresszióba esik. Most Marianne-on a sor, hogy megmentse a férfit: gitárt ajándékoz neki, és arra buzdítja, hogy írjon dalokat.

Leonard rövid idő elteltével ünnepelheti is az első sikereit, de vajon tud-e Marianne együtt élni egy világsztárral…?

A So Long, Marianne megindító regény Marianne Ihlen és Leonard Cohen mindent elsöprő szerelméről és a zenész egyik leghíresebb dalának a történetéről.

Sylvia Frank
So Long, Marianne
Leonard Cohen és élete szerelme
Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 448
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635449361

Megjelenés időpontja: 2025. március 11.

Szólj hozzá!

Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány

2025. március 25. 08:54 - hudobny

Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány

Ára: 3499 helyett - 10% kedvezménnyel - 3149 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

A regény hőse, Haňt'a egy zúzdában dolgozik. Harmincöt éve műszakról műszakra egy zajos hidraulikus préssel vegyes papírárut semmisít meg. Bármit, ami odakerül: mindenféle kartonhulladékot, csomagolópapírt és persze sok-sok könyvet, újságot, folyóiratot, művészeti nyomatot és plakátot. Ha maga is gép lenne, csinálhatná mindezt oda sem pillantva, de Haňt'a nem gép, ő beleolvas, belenéz a halálra ítélt papírokba, aztán csak ámul a rengeteg okosságon, szépségen, amit az emberi tudás és képzelet teremteni képes, és mellette – mi mást is tehetne? – vadul vedeli a sört, hogy legyen ereje elvégezni a munkáját.

1977-ben, hét hosszú és nehéz esztendő után, ismét megjelenhettek Hrabal művei. No, nem az összes, csak azok, amelyeket a cenzúra arra alkalmasnak talált. A Túlságosan zajos magány azonban nem szerepelt közöttük. Hrabal egyik legsodróbb, legmélyebb és azóta is egyik legismertebb műve 1976-ban íródott, és bár nagy sebességgel terjedt kézről kézre szamizdatban, a korabeli csehszlovák kultúrpolitika kiszolgálói nem voltak annyira ostobák, hogy ne értsék meg elsőre Haňt'a példázatát az irodalom erejéről, a gondolat hatalmáról és elpusztíthatatlanságáról, végső soron a cenzúra örök kudarcáról, ostoba és hiábavaló embertelenségéről.

Bohumil Hrabal
Túlságosan zajos magány
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 136
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635049332

Megjelenés időpontja: 2025. március 17.

Szólj hozzá!

Camilla Läckberg: Bronz álmok

2025. március 24. 08:19 - hudobny

Camilla Läckberg: Bronz álmok

Ára: 4990 helyett - 10% kedvezménnyel - 4490 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

Faye, a számos nehézséget leküzdő üzletasszony kemény munkával gazdag életet teremtett magának, de nagy árat fizetett a sikerért. Amikor erőszakos férje meghalt, azt hitte, hogy végre-valahára biztonságban élhet. Csakhogy apja, aki megszökött a börtönből, ismét az életére tör. Ráadásul nemcsak Faye van veszélyben, hanem édesanyja, kislánya, sőt életműve, a Revenge kozmetikai márka is. Faye az elszánt barátnőin kívül csak egyetlen, megbízhatónak vélt férfira támaszkodhat abban, hogy elérje a célját, és végleg bosszút állhasson mindenért, amit el kellett viselnie. De vajon képes lesz legyőzni az apját? A férfi ugyanis együttműködik egy bűnszervezettel, és minden eddiginél veszélyesebb.

A Faye nevével fémjelzett thrillersorozat harmadik része igazi bosszúdráma árulásról, megváltásról és a női testvériség erejéről.

Camilla Läckberg
Bronz álmok
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 320
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789636146580

Megjelenés időpontja: 2025. március 17.

Szólj hozzá!

A legszebb Ezópusz mesék

2025. március 23. 14:27 - hudobny

A legszebb Ezópusz mesék

Ára: 5490 helyett - 10% kedvezménnyel - 4940 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

A róka és a holló, A teknős és a nyúl, A tücsök és a hangya: a gyakran hallott Ezópusz-mesék mellett az ókori görög szerző kevésbé ismert rövid történetei is megtalálhatók ebben a csodálatos illusztrációkkal díszített gyűjteményes kötetben.

Ezópusz
A legszebb Ezópusz mesék
Fordította: Balássy Fanni
Illusztrálta: Stefania Leonardi Hartley
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 120
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635845941

Megjelenés időpontja: 2025. március 13.

Szólj hozzá!

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

2025. március 23. 09:06 - hudobny

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

Ára: 4499 helyett - 10% kedvezménnyel - 4049 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.

Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.

A Napok romjai szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.

A regény számos nyelven óriási sikert aratott, 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé.

Kazuo Ishiguro
Ne engedj el…
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 336
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634798187

Két kötet legújabb kiadásának köszönhetően jelenleg Kazuo Ishiguro négy könyve kapható. Természetesen mind a négy rendelhető webáruházunkban is, a legtöbb, mi adható kedvezménnyel. 

Ne engedj el…
Napok romjai
Az eltemetett óriás
Klara és a Nap

Szólj hozzá!

Marina Sztyepnova: A kert

2025. március 22. 16:03 - hudobny

Marina Sztyepnova: A kert

Ára: 5999 helyett - 10% kedvezménnyel - 5399 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

Pétervárról, a cár közvetlen közeléből vidékre, Voronyezs melletti birtokára vonul vissza Borjatyinszkij herceg és hercegné, hogy ottani kastélyuk és az azt körülvevő gyönyörű kert nyugalmát élvezhessék, egyben kihűlt kapcsolatuk újjáélesztésére fókuszálhassanak. Az utóbbi váratlanul jól sikerül: a hercegnő egy kislányt szül, aki néhány év múlva lázongó, a társadalmi szokásokba sehogy sem illő viselkedésével alaposan felforgatja a korábban sem ideális, de legalább annak látszó családot. A lány, Tuszja az első perctől más, mint a környezete: szabadságra és függetlenségre tör, lányként, majd nőként olyan jogokat szeretne, amelyek a tizenkilencedik századi Oroszországban elképzelhetetlenek. Öltözködésével, hajviseletével, párválasztásával és tudásvágyával is már-már megoldhatatlan feladványok elé állítja családját. Törekvéseiben egy ugyancsak különleges szövetségesre lel a család csupa szív orvosában, akit apjaként tisztel, és akivel úgy tud veszekedni, ahogy egy lány csak az apjával tud.

Marina Sztyepnova költői nyelven és költői érzékenységgel megírt könyve a legszebb Tolsztoj-regényeket idézi meg, világábrázolásában, gondosan kidolgozott mondataiban és a női főszereplők történeteiben is.

Marina Sztyepnova
A kert
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 424
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635049103

Megjelenés időpontja: 2025. március 17.

Szólj hozzá!

Menciusz: Konfuciusz örökében

2025. március 22. 09:10 - hudobny

Menciusz: Konfuciusz örökében

Ára: 5999 helyett - 10% kedvezménnyel - 5399 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

Az ókori kínai filozófus, Mengzi (i. e. 372–289) az egyetlen, aki Konfuciusz mellett a nyugati világban latinosított (Menciusz) néven vált ismertté. A nevét viselő Mengzi című művében tanításai a tanítványaival, a korabeli filozófusokkal és az uralkodókkal folytatott párbeszédeiből ismerhetők meg. A konfuciuszi tanítások legnagyobb és legjelentősebb védelmezőjének számító ókori bölcs műve most első ízben olvasható teljes terjedelmében, csorbítatlan formában magyarul Tokaji Zsolt sinológus, műfordító szakértő tolmácsolásában.

Menciusz
Konfuciusz örökében
Fordította: Tokaji Zsolt
Kiadó: Troubadour Books
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 344
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786156745446

Megjelenés időpontja: 2025. március 5.

Szólj hozzá!

Inkeri Markkula: A soha fel nem engedő föld

2025. március 21. 08:23 - hudobny

Inkeri Markkula: A soha fel nem engedő föld

Ára: 4499 helyett - 10% kedvezménnyel - 4049 ft

Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.

Megrendelhető: ide kattintva

Unni, a kanadai Baffin-szigeten dolgozó finn kutató a gleccserek szerelmese. Akkor a legboldogabb, ha a jég és a csobogó víz hangjai veszik körül. Éppen az éghajlatváltozás következményeit tanulmányozza a gyorsan olvadó Penny nevű jégsapkán, amikor összetalálkozik a titokzatos férfival, Jonnal.

Mint kiderül, mindkettőjükben közös a gyökértelenség és az otthon utáni vágyakozás. Unni gyerekként állandóan két világ közt volt kénytelen utazni: szülei válása után szakadt el Lappföldről, ám szűnni nem akaró vágyat érez az apja északi világa iránt. Jon pedig, bár Kanadában született, Dániában nőtt fel nevelőszülőknél, örökségként magával cipelve idegenségét, magányát és titkokkal teli múltját. A férfi felnőttként kap lehetőséget arra, hogy a Baffin-szigeten találkozzon biológiai apjával, szíve mégis tele van bizonytalansággal…

A fiatal férfi és a nő mindössze néhány napot tölt együtt egy hóvihar miatt, összezárva egy házban, mégis rögtön egymásba szeret. Az élet azonban gyorsan elsodorja őket, és mindketten kénytelenek visszatérni otthonukba. Ám ami összeköttetett, az nem enged el, ezért Unni később úgy dönt, megkeresi Jont, és visszatér a Baffin-öböl jég borította vidékére. És ahogy a gleccser olvadozik, úgy kerülnek felszínre a nemzedékeken át elhallgatott múltbéli titkok életükkel és családjukkal kapcsolatban.

A soha fel nem engedő föld megható történet az összetartozásról, a honvágyról, a szabadságról és a szerelemről. Inkeri Markkula az írás mellett biológusként is dolgozik, így aligha meglepő, hogy regénye rendkívül gazdag gyönyörű természetleírásokban, amelyek varázslatos, szinte túlvilági hangulatot teremtenek.

Inkeri Markkula
A soha fel nem engedő föld
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 320
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635049400

Megjelenés időpontja: 2025. február 10.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása