Mit olvassak?

Könyvajánló általában valamilyen aktualitáshoz kötve. Vagy csak úgy.

Kádárné és Kádár

2023. december 14. 08:35 - hudobny

Majtényi György: Kádárné és Kádár

Ára: 4999 helyett - 30% kedvezménnyel - 3500 ft

Megrendelhető: ide kattintva

A Kádár-korszak névadója, Kádár János 1956 novemberétől 1988 tavaszáig, tehát több mint harminckét éven át irányította az országot. A háttérben szinte mindig ott állt mögötte a felesége: Tamáska Mária, aki nagy hatással bírt férjére és a kor politikájára. Majtényi György hiánypótló, főképp levéltári kutatásokon alapuló műve az első titkáré mellett az ő alakját és közös életük négy évtizedének mindennapjait eleveníti meg.

Ki volt Tamáska Mária? Hogyan ismerte meg az ifjú Kádár (akkor még Csermanek) Jánost a kommunista mozgalomban, és később milyen érzelmek örvénylettek közöttük? Miképp érezte magát az asszony a pápánál a Vatikánban, s miért szólította egyszer levelében „elvtársnak” a férjét? Hogyan befolyásolta személyisége az ország vezetőjének magatartását és a Kádár-korszak politikáját? Milyen volt az agg házaspár élete a kommunista rezsim végnapjaiban, és miként alakult Kádár özvegyének sorsa a kilencvenes évek elején?

Többek között ezekre a kérdésekre is megpróbál válaszolni a Befejezetlen múlt című sorozat legújabb kötete.

Majtényi György
Kádárné és Kádár
Házasságban a hatalommal
Kiadó: Open Books
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 212
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635723393

Szólj hozzá!

Dől a pénz

2023. december 13. 09:08 - hudobny

Asta Olivia Nordenhof: Dől a pénz

Ára: 3950 helyett - 30% kedvezménnyel - 2765 ft

Megrendelhető: ide kattintva

dol.jpgA Scandinavian Star komphajó fedélzetén 1990. április 7-én kitört halálos tűz ügyében a rendőrség csődöt mondott, amikor nem vizsgálta ki az anyagi természetű indítékokat. Évekkel később felbukkant egy nyugalmazott hajófelügyelő és elmondta, hogy az, amit tapasztalt, amikor közvetlenül a tűz után megvizsgálta a hajót, szöges ellentétben van a hivatalos magyarázattal.

Asta Olivia Nordenhof
Dől a pénz
Kiadó: Polar Egyesület
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 160
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155866449

Szólj hozzá!

A Magnólia-palota

2023. december 12. 08:42 - hudobny

Fiona Davis: A Magnólia-palota

Ára: 4890 helyett - 30% kedvezménnyel - 3420 ft

Megrendelhető: ide kattintva

a_magnolia-palota.jpg„Egy szerelmes levél a művészeteknek és a történelemnek. Izgalmas események és valós helyszínek alapján írt, gyönyörű olvasmány.” – SARAH ADDISON ALLEN

New York, 1919. Az elmúlt években Lillian Carter a művészek legkeresettebb modellje volt New Yorkban, ahol a róla mintázott szobrok olyan ikonikus helyeket és épületeket ékesítenek, mint a Brooklyn híd és a Plaza Hotel. Azonban az édesanyja halála után a lány csak céltalanul sodródik. Így amikor Lillian belebotlik egy álláslehetőségbe a Frick-palotában – melynek a kapuja fölött lévő reliefet ironikus módon, az ő képmása díszíti –, azonnal elvállalja. Ám minél tovább dolgozik a zsarnoki és sokat követelő Helen Frick, a művészetpártoló gyáros, Henry Clay Frick lánya mellett, annál erősebben fonódik össze az élete a családéval – romantikus találkák, ellopott ékszerek kusza hálójába keveredik, és egy családi drámába, amely olyan mélyre hat, hogy a tét már csak élet vagy halál lehet.

New York, 1966. Az angol fotómodell, Veronica Weber lehetőséget kap, hogy igazán beindítsa a karrierjét. A fotózáshoz New York egyik legimpozánsabb múzeumává átalakított, egykori Frick-palota szolgál hátterül. Azonban amikor egy apró hiba miatt elbocsátják, véletlenül egy sor rejtett üzenetre bukkan az épületben. Egy hóvihar miatt a múzeumban reked Joshuával, a sármos kurátorgyakornokkal, akivel az üzenetek nyomán kincsvadászatra indulnak; az elrejtett Magnólia gyémánt nemcsak Veronica anyagi gondjaira nyújthatna megoldást, hanem végre feltárná a hírhedt Frick családban sok évtizede történt gyilkosság mögött lappangó igazságot is.

Fiona Davis
A Magnólia-palota
Kiadó: I.P.C.
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 348
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789636358396

Szólj hozzá!

A parfümkészítő

2023. december 11. 10:15 - hudobny

Budai Lotti: A parfümkészítő

Ára: 4999 helyett - 31% kedvezménnyel - 3450 ft

Megrendelhető: ide kattintva

a_parfumkeszito.jpgÜvegbe zárt érzelmek és intrikák: egy parfümmesternő története a 18. századból

Sophie Malon élete a növények és a belőlük származó értékes olajok körül forog… Ahogyan másoké is Grasse városában, ahol az 1700-as évek közepén minden és mindenki az illatokért és az illatok által létezik. Sophie azonban más, mint a többi parfümkészítő: tehetségesebb náluk, és az illatok olyan misztikus mélységeit és gyógyerejét is ismeri, amelyek a többiek előtt gyakran rejtve maradnak.

Mesterségét kénytelen titokban gyakorolni, de kimagasló képességei utat törnek maguknak, s minthogy nő, nemcsak mások irigységét ébresztik fel, de az életét is veszélybe sodorják. Menekülnie kell: maga mögött hagyja a szerelmet, a családot és imádott növényei otthonát, a Bellebarbe-birtokot.

A lány zsenialitását Zambelli, egy titokzatos velencei kereskedő és alkimista ismeri fel, aki a világ szeme elől rejtve okítja ki Sophie-t a parfümkészítés legnagyobb titkaira, és segítségével készül el a szinte már varázsos parfüm: a L'Amour Fugitif, az a nagy erejű szubsztancia, amely nemcsak a párizsi előkelőségek, a versailles-i udvar és a híres kegyencnő, Madame de Pompadour közvetlen környezetéhez nyitja meg az ajtókat Sophie előtt, de mindazon eszközöket is a kezébe adja, melyekhez szereleme, otthona visszaszerzéséhez és bosszúja beteljesítéséhez szüksége van.

Budai Lotti nagy sikerű történelmi regényei után az érzékek és érzékszervek világába kalauzolja az olvasót. Az Öt érzék-sorozat első kötete a parfümökön és a parfümkészítésen keresztül mutatja be egy különleges lány sorsát, aki egy férfiak uralta korban és szakmában bontakoztatja ki tehetségét.

Budai Lotti
A parfümkészítő
Öt érzék - Illatok
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 414
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635705344

Szólj hozzá!

Robin Cook: Éjszakai műszak

2023. december 11. 04:16 - hudobny

Robin Cook: Éjszakai műszak

Ára: 4990 helyett - 30% kedvezménnyel - 3490 ft

Megrendelhető: ide kattintva

ejszakai_muszak.jpgLaurie Montgomery és Jack Stapleton házastársként és a szakmai életben is kitűnő párost alkotnak, de amióta a feleség főnöke is a férjnek, nem felhőtlen a kapcsolatuk. Jack nemcsak alapos patológus, de makacsul megy a feje és a megérzései után, amivel nem könnyíti meg a maga dolgát. Így történik ezúttal is, amikor Laurie egyik legjobb barátnőjét, dr. Sue Passerót holtan találják a kórház parkolójában, és az Igazságügyi Orvostani Intézet vezetője, Laurie természetesen a férjét bízza meg a vizsgálattal. Minden jel arra mutat, hogy szívleállás végzett az orvossal, noha nem akad semmilyen feljegyzés korábbi szívproblémáról. Jack fáradhatatlanul és a szabályokat többször megszegve kutat, nem elégszik meg a kézenfekvőnek látszó megoldásokkal. Amikor olyan nyomra bukkan, miszerint Sue kórházi sorozatgyilkost sejtett számos kórházi haláleset mögött, már biztos benne, hogy nem téved. Azzal azonban nem számol, hogy amint szimatot kapva egyre mélyebbre hatol a hatalmas kórházi gépezet legsötétebb bugyrai között, halálos sakkjátszma kezdődik közte és a mindenre elszánt gyilkos között…

Robin Cook legújabb, letehetetlenül izgalmas regénye az orvosi thrillerek fénykorát idézi.

Robin Cook
Éjszakai műszak
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 336
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635161355

Szólj hozzá!

Arianna könyve

2023. november 28. 08:59 - hudobny

Eva Maliti Fraňová: Arianna könyve

Ára: 2400 helyett - 31% kedvezménnyel - 1660 ft

Megrendelhető: ide kattintva

ari.jpgEva Maliti Fraňová (1953) szlovák írónő első magyar nyelven megjelenő regénye különös utazásra hívja, a hétköznapok helyszíneiből a fantasztikum világába repíti az olvasót.

Középpontjában Arianna, egy középkorú könyvtáros-írónő áll, akivel egyszerre csak furcsa, tragikus és komikus események sora történik. Anyja halálával megváltozik számára az őt körülvevő világ, kibillen addigi életének megszokott rendje. Miközben a gyász napjait éli, fokozatosan feltárul előttünk kissé furcsa személyisége, lelepleződik reménytelennek tűnő magánya, kiderülnek rejtett vágyai, sikerei és kudarcai. Először csak szomorú és balszerencsés események zajlanak körülötte, melyek hatására elkezd valóságos és elképzelt kalandokba bonyolódni, majd tudatában egyre inkább összemosódik a múlt és a jelen. Útja során groteszk helyzeteket él át, különleges helyszínekre jut el, vonzó és ijesztő alakokkal találkozik.

Bárhová kerüljön is azonban, mindenütt a számunkra is olyan ismerős közép-európai közeg, az e tájon élők közös múltja és félmúltja, valóságos és elképzelt hősei és kísértetei veszik körül. A valóság elől a fantázia világába menekül, egyre inkább magába zárkózik, míg végül egy rejtélyes jelet követve megtalálja önmagát.

Aki szereti a mágikus realizmus világát, a tragikus múlt és a sivár jelen álmokká varázsolt megfogalmazását, Eva Maliti Fraňová finoman árnyalt, egyszerre őszinte és mégis titkokkal teli, magával ragadó és megrendítő regényét is szeretni fogja.

Eva Maliti Fraňová
Arianna könyve
Fordította: Huszár Sylvia
Kiadó: Pesti Kalligram
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 216
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9788082670120

Szólj hozzá!

Katharine Parr, a hatodik feleség

2023. november 27. 09:01 - hudobny

Alison Weir: Katharine Parr, a hatodik feleség

Ára: 7990 helyett - 31% kedvezménnyel - 5510 ft

Megrendelhető: ide kattintva

Alison Weir, számtalan sikerkönyv írója és neves történész VIII. Henrik hatodik és egyben utolsó feleségének bámulatos történetével tesz pontot a Tudor királynékat felvonultató sorozatára.

Annak a feleségnek a történetével, akinek sikerült túlélnie a királyt és újra férjhez mehetett, hogy azután egy szerelmi cselszövésbe keveredjen, ami egyenesen Anglia trónját veszélyeztette.

Egy asszony, aki a szerelem és a kötelesség között őrlődik.

Két férje meghalt, egy fiúról és egy beteg emberről kell gondoskodnia. És Katharine most végre szabadon választhat.

Az idősödő király szeme megakad rajta. Katharine nem utasíthatja vissza…, ahogy azt sem árulhatja el, hogy mást szeret.

Henrik hatodik felesége lesz, királyné és megbízható barát. De Katharine egy másik, mélyen rejtett titkot is őriz a szívében, ami máglyára küldheti…

Ő Katharine Parr, Henrik utolsó felesége, és ez az ő története.

Alison Weir, a sikerkönyvek szerzőjeként is ismert történész regényének lapjain egy melegszívű, okos, nagy lelkierővel megáldott asszony elevenedik meg, aki bátran néz szembe élete minden kihívásával.

Hat Tudor-házi királyné. Hat regény. Hat év.

Philippa Gregory és a Tudorok rajongóinak kötelező olvasmány.

Alison Weir
Katharine Parr, a hatodik feleség
Kiadó: Művelt Nép
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 656
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635802746

Szólj hozzá!

Egy olasz lány Brooklynban

2023. november 26. 12:01 - hudobny

Santa Montefiore: Egy olasz lány Brooklynban

Ára: 5490 helyett - 31% kedvezménnyel - 3790 ft

Megrendelhető: ide kattintva

egy_olasz_lany_brooklynban.jpgEltemetett titkok és új kezdetek

1979, New York
Hálaadás napja. Evelina köré gyűlnek a legközelebbi családtagok és szeretett barátai, a szívét pedig eltölti a hála mindazért, amije van, és megbánás mindazok miatt, amikről le kellett mondania. Több, mint harminc éve él Amerikában, de a lelke mélyén olasz maradt.

1943, Észak-Olaszország
Evelina elvonultan, csendesen él egy valaha pompás, de mára megkopott fényű villában a szüleivel és a testvéreivel. Amikor a nővére, Benedetta – ahelyett, hogy a szívét követné -egy bankárhoz megy feleségül az apja akaratának alávetve magát, Evelina megesküszik, hogy sosem fog kötelességtudatból férjhez menni. Semmit sem tud a romantikus szerelemről, de amikor megismerkedik Ezrával, a helyi szabó fiával, a szíve rögtön ráismer, mint egy régi barátra.

Evelina azt szeretné, ha ezek a gondtalan napok örökké tartanának. Szeretné, ha napfényben, szépségben és szerelemben sütkérezhetne, és nem törődik a láthatáron gyülekező sötét fellegekkel. De semmi sem tart örökké. A háború árnyéka Európára vetül, és fontos életeket fenyeget veszély…

„Senki nem ír úgy romantikus családregényt, ahogy Santa Montefiore. Minden amit ír, a szívéből jön.” Jojo Moyes

Santa Montefiore
Egy olasz lány Brooklynban
Kiadó: Művelt Nép
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 396
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635802906

Szólj hozzá!

Náray Tamás: Barbara - A találkozás

2023. november 17. 12:29 - hudobny

Náray Tamás: Barbara - A találkozás

Ára: 6499 helyett - 30% kedvezménnyel - 4550 ft

Megrendelhető: ide kattintva

barbara.jpgNáray Tamás új, nagyívű történelmi családregényének folytatása

Megrázó női sorsok tükrében bontakozik ki Közép-Európa 20. századi viharos történelme

Nem az idő gyógyítja be a sebeinket, hanem mi magunk. Tudja ezt Barbara is, aki a második világháború után bizakodással néz a jövőbe, úgy érzi, sorsa végre jóra fordul. Rátalál a szerelem, és egy kislánynak ad életet. Azonban Barbara, és a lánya Krisztina nem sokáig élvezheti a boldogságot, az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás ugyanis romba dönti életüket. Ám Barbara erős asszony, aki mindig készen áll újrakezdeni, azt azonban nem sejti, milyen árat kell fizetnie a túlélésért. Végül Krisztina emberfeletti erővel akasztja meg a család kérlelhetetlen végzetének mindent elsöprő áramlását, hogy a harmadik generáció boldogságának semmi ne állhasson az útjába.

Náray Tamás
Barbara - A találkozás
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 550
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789636042387

 barb1.jpgÉs persze jó szívvel ajánlható a trilógia első kötete, A végzet is, amely szintén 30% kedvezménnyel rendelhető.

Szólj hozzá!

Misszió

2023. november 13. 13:13 - hudobny

Borsa Brown: Misszió

Ára: 6499 helyett - 30% kedvezménnyel - 4549 ft

Megrendelhető: ide kattintva

misszio.jpgAmiben létezel, abban legyél boldog!

Dr. Budai Donát fiatal, jóképű és sikeres orvos. Nagyszerű szakember, ám a magánélete kész kudarc, amit titkol a külvilág elől. Tragédiái és nőügyei megpecsételik a jelenét. Kétségbeesve próbál kiszakadni ebből. Afrikában vállal megbízatást, remélve, hogy szakértelmével segíteni tud másokon, és közben benne is helyre kerülnek a dolgok, és rátalál önmagára.

Zelda Jelani, a magyar–kenyai származású lány mindkét ország gyermekének tekinti magát. Szülei révén gyermekkorától élete része a missziós tevékenység. Úgy érzi, révbe ért, kenyai vőlegényével Nairobiban tervezik a jövőt.

Ám ez a misszió az orvos és a fiatal nő életét is örökre megváltoztatja… Elmosódnak kijelölt útjaik, az egymás iránt táplált szenvedélyük pedig mindent felülír.

Sorsfordító találkozások…
Heves érzelmek…
Élet és halál…

Mert Afrikának illata, hangja és megannyi színe van. Olykor édes, máskor elmúlásillatú. Hangja néha kacagó, néha pedig rimánkodó. Időnként szivárványszínekben pompázik, máskor pedig csak feketét ölt magára.

Minden illatát érezni, minden hangját hallani, és minden színét látni fogod majd. Ezt nem más garantálja, mint Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője.

Borsa Brown
Misszió
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 494
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635708048

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása