Jaroslav Kalfař: Az öröklét rövid története
Ára: 4999 helyett - 10% kedvezménnyel - 4499 ft
Árkötött termék. A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre a megjelenést követő 365 napon át maximum 10% árengedmény adható.
Megrendelhető: ide kattintva
Amikor a csehországi kis faluban élő Adéla tudomást szerez halálos betegségéről, gondolatai első gyermeke, Tereza felé fordulnak, akiről negyven évvel korábban, a születésekor lemondott. Mogorva felnőtt fiát, Romant hátrahagyva New Yorkba megy, hogy felkutassa lányát, aki a legnagyobb amerikai biotechnológiai cég sztárkutatójaként dolgozik. A 2029-es Egyesült Államok azonban teljesen más, mint az az ország, ahol Adéla fiatal nőként egy ideig együtt élt egy filmrendezővel, és közösen elkészítettek egy kultikus filmet.
A halhatatlanság kulcsán dolgozó Tereza nagyon örül, hogy találkozhat az anyjával. Egymásra találásuk után azonban nem sok időt tölthetnek együtt: egy nappal megérkezése után Adéla rejtélyes módon meghal, és testét a mocsaras floridai pusztaságba szállítják, az illegális bevándorlók tömegsírjába. Tereza kétségbeesésében Csehországba utazik, hogy meggyőzze Romant, a bátyját, akivel korábban sosem találkozott, hogy dacolva a törvénnyel és az esélyeikkel, kutassák fel anyjuk maradványait.
Az Adéla által a túlvilágról elbeszélt történet olyan magasröptű történetmesélés, amely ismét megmutatja Jaroslav Kalfař végtelen találékonyságát. A regény egyszerre éleslátó, megható és vicces, ahogy leírja az anya szívszorító utazását az amerikai álomban, valamint gyermekei törekvését, hogy visszaszerezzék őt egy olyan országból, amely létezésének minden nyomát eltörölné. Mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy sem a tér, sem az idő nem szakíthatja szét kapcsolatunkat a szeretteinkkel.
Pillants be a közeljövő kulisszái mögé!
Jaroslav Kalfař
Az öröklét rövid története
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 376
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789636752071
Megjelenés időpontja: 2025. április 10.
A Courtney sorozat újabb történetének két főhőse van, Ann Waite és a Nemezis című könyvben kisgyerekként szereplő Ralph Courtney.
A Magvető és a Szépirodalmi Kiadó megbízásából kezdtem írókat és költőket fotózni. Majd barátaim között is egyre több költő portréját készítettem el: Géher Istvánt, Parancs Jánost, Deák Lászlót, Lázár Ervint és Lukács Sándort így örökítettem meg. Szerettem fényképezés közben beszélgetni az írókkal, miközben a technikára is kellett összpontosítani. Nem volt mindegy, hol állnak a lámpák, szerettem a szórt fényeket, kerültem a kemény árnyékokat adó közvetlen világítást.
Tiéd a választás
2023 júniusában négy uitoto gyermek csodával határos módon túlélt egy repülőszerencsétlenséget az Amazonas menti áthatolhatatlan dzsungelben. A testvérek aligha menekülhettek volna meg az őserdő veszedelmeitől a tizenhárom éves Lesly, a legidősebb lány rátermettsége nélkül. Negyven napi keresés után találtak rájuk a katonákból és indián önkéntesekből álló egységek, akik egy percre sem adták fel a reményt.
Mindenkinek van valami rejtegetnivalója.
Amalfi, tengerpart, szikrázó napsütés és egy jóképű, bár mogorva olasz pasi… Kell ennél több?
Zsebkönyvünk változatos anyagot biztosít a magyar erdészet szakemberei és a vadászat gyakorlati művelői számára egyaránt, alapvetően szükséges a rendszeres és széleskörű önképzés. Ezért vettük fel a zsebkönyv anyagába a nyárfagazdálkodás legújabb eredményeit ismertető anyagot, ezért sorakoztattuk fel az erdészeti gépek legfontosabb műszaki adatait és ezért állítottuk össze különös gonddal az erdőgazdasági szempontból jelentősebb és ugyanakkor vadászatilag is fontos madarak meghatározásának adatait.
A vadászat, az a legnemesebb férfias sport, melynek gyakorlására sok kedvező alkalmunk van s melyben világviszonylatba is letagadhatatlanul elsők vagyunk. Nem akarom - hosszadalmas is lenne - felsorolni azoknak a neveit, kik galamblövő világversenyeken, külföldi, tropikus vadászatokon szereztek sok dicsőséget a magyar vadászpuskának és tudománynak, csupán azt említem meg, hogy utóbbi időben sok alakalmunk nyílt a nyugati nagy államok jobb vadászaival együtt áldozni Diana istenasszonynak s Európa legbüszkébb nemzetének fiai jelentették ki, hogy tudomásuk volt a magyar vadász fölényéről, de azt, hogy ily nagy a különbség, nem gondolták. Mi úgyszólván vadásznak születünk, egymástól tanuljuk el a vadászat tudományát.
Karl Emil Diezel
Karl Emil Diezel